Mr. Tájföl

Baros Tamás (Mr.Tájföl)
Bemutatkozás:

Baros Tamás (Mr.Tájföl)

Baros Tamásnak hívnak, 1999.05.09-én születtem.

Hogy miért "Mr.Tájföl"? A Dojoban a nagyon szőke hajam miatt a többiek Tájfölnek becéztek. :D

Jelenleg Szadán lakom (két éve költöztünk át Mogyoródról), iskolába a Babits Mihály Gimnáziumba járok Káposztásmegyeren.

Egész fiatal koromban (4 évesen) kezdtem foglalkozni küzdősportokkal.

Kezdetben Szűcs Tibor Sensei-nél Gödöllőn tanultam a Shotokan karate alapjait több mint 6 éven keresztül.

2008-ban elkezdtem a karate egy másik ágát, a Wado-ryut Újpalotán Szécsényi Attila mester irányításával, itt egy év után kezdtem versenyezni.

A versenyeken a bunyós részeket szerettem jobban, talán azért, mert ez nekem testhezállóbb volt, kezdeti sikereim is ehhez kötödtek (Általában ezekről a versenyekről mindig bronz éremmel jöttem haza).

Sajnos ezt a sportot félbeszakította egy komolyabb betegség.

Felépülésem után, belekóstoltam több más harcművészeti ágba is, de azok rövid úton abba maradtak.

2011-ben ajánlottak nekem a sulimhoz közel lévő Fekete Mamba Harcművészeti Iskolát, ahol Ju-jitsut oktatott Fekete Márton Sensei.

Az itteni edzéseken megtetszett ez a sport, az edzések változatossága és a társaság.

Itt éreztem először azt, hogy ez az én sportom, hiszen a ju-jitsu-ban egyaránt van állóharc, gáncsok és földharc, valami olyasmi, mintha a karatét, a kickbox-ot a judot és a birkózást összegyúrták volna.

2012 nyarán magasabb fokozatba kapcsoltam heti 20-25 óra edzéssel, (azóta is próbálom tartani a tempót) és ezek után persze az érmek is elkezdtek intenzíven "potyogni" kickbox, kempo és ju-jitsu versenyeken egyaránt.

Távoli célom, hogy néhány küzdősportból, harcművészeti ágból a világ legjobbjai között tartsanak számon.

Igen, ez akár profi karriert is jelenthet, (bár még fiatal vagyok, akik már láttak kűzdeni azok szerint tehetséges (és szerény) ).

Hogy feljussak a csúcsra, ahhoz nekem még rengeteget kell tanulnom, és edzenem.

Ti abban tudtok nekem segíteni, hogy mások is megismerjenek (ha profi sportoló szeretnék lenni, akkor ez is kell).

Ha érdemesnek találtok rá, akkor kérlek benneteket osszátok meg az oldalamat, hogy mások is megismerhessenek!